Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy a hagyományos dialektológia a spanyol nyelv fogalmába beleérti a történelmi aragóniai–navarrai és asztúriai–leóni nyelvjárásokat is a – művelt irodalmi és köznyelv alapjául szolgáló – kasztíliaival együtt.^[15] Szűkebb és modern értelmeben azonban a spanyol nyelv csak a Kasztíliában kialakult nyelvváltozatot jelenti, s ennek nyelvjárásait beszélik Spanyolország legnagyobb részén, valamint a Kanári-szigeteken és Latin-Amerika országaiban is. A szakemberek többsége egyetért abban, hogy a kasztíliai spanyol egységes nyelv, ahogy az elismert spanyol dialektológus és akadémikus, Manuel Alvar is említette a Manual de dialectología hispánica című művében:^[16]

(spanyolul) «No hay lingüsta con un mínimo de solvencia que no lo repita hasta el agotamiento: no hay más que un español»	(magyarul) „Nincs olyan valamirevaló nyelvész, aki ne ismételné a kimerülésig: spanyol nyelv csak egy van, nem több.”
– Manuel Alvar

A spanyol nyelvjárások (dialectos) között – a legszélsőségesebb esetektől eltekintve – a nagy távolságok ellenére sem nagyobbak a különbségek, mint a magyar nyelvjárások között, ami lehetővé teszi, hogy mind a közel 400 millió anyanyelvi beszélő megértse egymást. Spanyolországban az elfogadott felosztás szerint északi (septentrionales), valamint déli nyelvjáráscsoportot (meridionales) különböztetnek meg, míg az Amerikába vitt spanyol nyelv területi változatai nagy mértékben függtek az egykori spanyol hódítók (Spanyolországon belüli) földrajzi származásától. Mivel az első hódítók, akik a Kanári-szigetekre, majd az Antillákhoz érkeztek, Andalúziából származtak, ez a spanyolországi nyelvjárás gyakorolta a legjelentősebb hatást, s adta az amerikai spanyol nyelvhasználat alapját. A hódítók ez után több hullámban is érkeztek az Újvilágba az ország különböző területeiről (északról is), ami az ottani nyelvjárások kialakulását az évszázadok során szintén jelentősen befolyásolta. Így ma, többszöri „nyelvjárási kiegyenlítődést” követően inkább az északi nyelvváltozatokhoz állnak közel Mexikó, Peru, Ecuador, Bolívia és belső Kolumbia nyelvjárásai, míg a déliekhez a Kanári-szigetek, Közép-Amerika és az Antillák, valamint – az előbb felsorolt területeken kívül – Dél-Amerika nyelvhasználata. A spanyolországi sztenderd nyelvhasználat az északi nyelvváltozatokon alapszik.

Spanyolország nyelvei és dialektusai

██ Északi kasztíliai nyelvjárások ██ Déli kasztíliai nyelvjárások ██ Asztúriai–leóni dialektusok ██ Aragóniai dialektusok

██ Katalán nyelv ██ Galiciai nyelv ██ Baszk nyelv ██ Okcitán nyelv (aráni)

CASTELLANO – egy nyelv neve
Andaluz – egy kasztíliai nyelvjárás neve
ARAGONÉS – egy dialektus neve

A nyelvjárások főleg kiejtésben és szókincsben (szinte minden országnak megvan a saját szlengje, amelyet spanyolul a jerga ’zsargon’ vagy a modismo szóval illetnek) különböznek egymástól, az alaktani és mondattani eltérések nem jelentősek. A legfontosabb különbségek a két nyelvjáráscsoport között a sziszegő hangok és bizonyos szóközi mássalhangzók (főleg a magánhangzók közötti -d-) ejtésében mutatkoznak. Míg az északi nyelvjárásokban ezeket minden helyzetben „tisztán” kiejtik, addig a déliekben szótag és szó végén sokszor elgyengülnek (azaz alig hallható közelítőhanggá alakulnak) vagy kiesnek. Az egyik legszembetűnőbb sajátossága a déli nyelvjárásoknak a szó- és szótagvégi /s/ gyenge hehezetté alakulása, amely a legnépiesebb területeken teljesen elnémulhat, azonban a művelt köznyelvben és a médiában törekednek az [s] teljes értékű kiejtésére.

Fontos különbség továbbá, hogy Spanyolország legnagyobb részén az e vagy i előtt a c-vel, illetve a z-vel jelölt hangot az s-től megkülönböztetik: az előbbi zöngétlen interdentális réshangként [θ] realizálódik (mint az angol think szó th-ja), míg a másik a magyar sz-hez áll közelebb (északon erősen palatalizált ejtéssel), míg délen a nyugat-andalúziai nagyvárosokban, a Kanári-szigeteken, valamint egész Spanyol-Amerikában mindkettőt egyformán ejtik a magyar sz-hez hasonló hangértékkel; ezt a fajta nem megkülönböztető kiejtést a spanyol szakirodalom seseo-nak nevezi.^[17] Mindkét ejtésmód – a megkülönböztető és a nem megkülönböztető – egyaránt helyes és elfogadott.^[18] Spanyolország legdélibb területein, a népi nyelvhasználatban él még az ún. ceceo-ejtés is, amely szintén nem megkülönböztető, csak itt az s is [θ]-ként realizálódik. Ez utóbbi kiejtés tájnyelvi jellegű és beszélőit sokáig hátrányos megkülönböztetés érte; csak napjainkban kezdik elfogadni és a többi nyelvjárással egyenrangúan kezelni.^[19]

A déli nyelvjárások között az andalúziai (el andaluz, l’andalú) külön említést érdemel Andalúzia kulturális jelentősége és zenei hagyományai miatt; e nyelvjárásnak nagyobb szerepe volt Latin-Amerika nyelvváltozatainak kialakulásában (bővebben lásd: A spanyol nyelv története). A népies andalúz nyelvhasználatban a legtöbb szóvégi mássalhangzót nem ejtik, helyette az előtte lévő magánhangzó változik meg minőségileg vagy mennyiségileg (például cantar [kanˈtaː], cantas/canta [ˈkanta], cantan [ˈkantã], español [eʰpaˈɲoː] stb.), a mássalhangzó előtti l hangot r-nek ejtik (el mundo [erˈmundo], alto [ˈarto] stb.), az s hangot csak szó(tag) elején ejtik ki, máskor gyenge hehezetté alakul, vagy egyáltalán nem hangzik; szintén nem ejtik ki sok esetben a szóközi d hangot. Erre a nyelvjárásra épül sok közép- és dél-amerikai spanyol nyelvváltozat is.

A dél-amerikai nyelvváltozatok közül figyelmet érdemel az Argentínában és Uruguayban beszélt rioplatense nyelvjárás, amelynek jellegzetessége, hogy az y (magánhangzó előtt) és az ll a sztenderd spanyol [ʝ], illetve [ʎ] helyett magyar ’zs’-nek [ʒ] vagy ’s’-nek [ʃ] hangzik.

A spanyol nyelvjárások között a nyelvtani eltérések szintén nem jelentősek. Az egyik legfontosabb különbség, hogy Spanyol-Amerikában a többes szám második személyű vosotros névmás és az ennek megfelelő igealakok helyett a harmadik személyű ustedes (’önök, maguk’) használatos a ’ti’ jelentésében is (például Spanyolországban vosotros cantáis, szemben a latin-amerikai ustedes cantan alakkal). Ezen kívül Közép- és Dél-Amerika néhány országában elterjedt egyes szám második személyben tú helyett a régies vos névmás használata (a latin vos, ’ti’ alakból), amelyhez (a kijelentő mód jelen idejében, valamint a felszólító mód állító alakjában) külön igealak tartozik (részletes leírás a voseo szócikkben).

Területi példák
Példaként meghallgatható egy rövid idézet Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című műből anyanyelvi beszélőktől, az alábbi helyekről:

Spanyolország	Észak- és Közép-Amerika	Dél-Amerika
Barcelona (Katalónia) Vigo (Galicia) Melilla (Észak-Afrika)	Mexikó (Culiacán, Sinaloa) Guatemala (Guatemalaváros) Kuba (Santiago de Cuba)	Ecuador (Quito) Argentína (La Plata) Chile (Valparaíso)

copyright (c) by: Mendíí.
forrás: wikipedia.