A spanyol vagy kasztíliai nyelv (spanyolul  lengua española vagy castellana, illetve  idioma español vagy castellano) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek nyugati, közelebbről ibériai csoportjába tartozik.^[3] A legtöbb anyanyelvi beszélővel rendelkező újlatin nyelv, az összes nyelv közül pedig – különböző becslések alapján – az első öt között szerepel a világon (részletesen lásd a vonatkozó szakaszt). A spanyol nyelvű irodalom szintén része a nyugati műveltségnek, és ezért, továbbá az amerikai földrész gazdasági jelentősége miatt sokan tanulják ezt a nyelvet.^[4]

A spanyol nyelv a Római Birodalom Hispania tartományának északi középső területein beszélt latin nyelvjárások folytatása. A gyarmatosítások korában Amerikában is elterjedt, sőt, Afrikában és Ázsiában is fellelhetőek anyanyelvi beszélők. A nyelv és a nép neve (español, spanyol) – a provanszálon keresztül – a középkori latin Hispaniolus (’hispániai’) szóból származik.^[5] A spanyol kevésbé távolodott el a latintól, mint a francia, a különbség inkább az olaszéhoz hasonló;^[4] ugyanakkor mássalhangzórendszerében, a többi újlatin nyelvhez képest kialakított néhány egyedi, újító vonást.

A spanyol – a nyelvterület óriási kiterjedése és a nagy távolságok ellenére – a szakemberek véleménye szerint egységes és viszonylag homogén nyelv.

copyright (c) by: Mendíí.
forrás: wikipedia.